Orbán kiadta az aljas parancsot, egész Magyarországra rászabadítják a rettegést

Népszabadság

Share on Facebook

A plakátokon még féligazságokkal próbálta a Fidesz mozgósítani a szavazókat, mostanra a nyers fenyegetés az egyetlen eszközük.

Az Orbán-tábor nincs négymilliós, azaz az érvényes népszavazáshoz sulykolni kell „a feministáknak, a homoszexuálisoknak és hogy is mondjam, a zsidóságnak és az ateistáknak is, hogy ha bejön az iszlám, nekik végük" – ezt mondta nemrég a közrá­dióban az Orbán Viktor szűk környezetéhez közel álló történész, Tőkéczki László. Információink szerint a miniszterelnök ennyire konkrétan nem kérte riogatásra a választókerületi elnököket a számukra tartott eligazításon, de azt egyik forrásunk már a központi felkészítés hozadékának nevezte, hogy Szabó Tamás fideszes jászberényi polgármester „roma polgártársait" azzal ijesztgette, hogy a bevándorlók elveszik tőlük a segélyt.

A miniszterelnök mindenképpen érvényes népszavazást akar október 2-án, ehhez pedig a választásra jogosultak 50 százalékánál nagyobb arányú részvételre van szükség. Orbán céljai elérése érdekében totális mozgósítást vár Kubatov Gábor pártigazgatótól és a választókerületi elnököktől. A héten be is indultak a fideszes fórumok, és ezeken a politikusok nem is válogatnak az eszközökben.

Kormányzati olvasatban az érvényes népszavazásnak más az akusztikája Brüsszelben. Az agytröszt szerint ez adhatna Orbánnak megkérdőjelezhetetlen politikai felhatalmazást. Másrészt a „történelmi" referendum már a 2018-as kampány része – mondták lapunknak fideszes politikusok. Ezért kell az indulatokat a végletekig felkorbácsolni.

A kormányzati kampány-forgatókönyvet írók emlékeznek a 2001-es Orbán–Nastase-megállapodás aláírása utáni „idegességre” a társadalomban, azok után, hogy a szocialisták 23 millió román munkavállaló beözönlésével riogattak. Választókerületi elnökök elmondása alapján Orbánék hatásos fegyvernek tekintik a félelemkeltést, a fórumokon is kulcsszóként kell használni a személyes és az egzisztenciális biztonságot is, amikor százezres, milliós bevándorlási hullámmal riogatnak.

A Fidesz szerint a migránsok…

1. Elpusztítják a keresztény Európát.

2. Zaklatják és megerőszakolják a nőket.

3. Bűnöznek és potenciálisan gyilkos terroristák.

4. nem akarnak integrálódni, párhuzamos társadalmakban élnek no go zónákban

5. kiszorítják az európaiakat Európából, mert szaporábbak.

6. Brüsszel és Berlin által megtévesztett emberek, akik meghívásra jönnek.

7. kifejezetten jómódúak, rengeteg pénzzel, drága okostelefonokkal.

8. potenciális baloldali szavazók, ezért is akarják a baloldaliak betelepíteni őket.

9. túlnyomórészt iszlám fundamentalisták, akik nem a békét, hanem a háborút hirdetik.

10. elveszik a cigányok elől a segélyt.



 


Share on Facebook