Balavány: Nem hiszem el, már megint az a kérdés, hogy Gyurcsány vagy Orbán

hvg

Share on Facebook

Véget nem érő kétezres évek.

 

A választási eredményeknek sokan örülnek az úgynevezett ellenzéki oldalon. És hát persze, nem mondom, hogy a Momentum két mandátuma nem kezelhető pozitív fejleményként. Ám vannak ezek a tipikus, önmagukban mit sem érő pozitív fejlemények, mint amikor a ronccsá tört autód hátsó lökhárítója sértetlen marad, vagy mikor kirabolnak, de megmarad az öngyújtód, vagy ha viharban süllyed a hajó, de kisüt közben a nap. Ó, de csodálatos.

A magyar politikának, már ami az érdemi politizálást illeti, ezennel hivatalosan is vége.

Nem kezdtem komolyan fontolgatni az országból való távozásomat, amikor a negyedik alkotmánymódosítással (ami méltatlanul kevés figyelmet kapott, pedig a 2010 utáni időszak legdurvább fiaskója volt) gyakorlatilag megszüntették a jogállamot Magyarországon. Akkor sem, amikor második és harmadik alkalommal is kétharmadot szerzett egy egyre megszállottabb zsarnok, meg a pártja.

De most, hogy a DK a Fidesz egyetlen szóba jöhető kihívójává magasodott, egészen tragikus a helyzet. Ha valamiért komolyan fontolóra veszem, hogy meglépek ebből az országból, és kimenekítem a családomat is, az az, hogy 2019 van, és újra az a kérdés, hogy Gyurcsány vagy Orbán. Erre bírt redukálódni a stupid magyar közélet.

Gyurcsány a napnál fényesebben bizonyította a kormányzása idején, hogy semmi, mondom: semmi, még egyszer mondom: semmi lényegi különbség nincs közte és Orbán Viktor között.

Szokták mondani, hogy „ő azért nem lopott annyit”. Hű, de meg vagyok hatva. Annyit tényleg nem lopott, de nem az a kérdés, hogy mennyit lopott, hanem hogy lopott-e? Mi az hogy, nagyon is. Gyurcsány demokrata volt valaha, egy nyomorult percig is? Lószart, mama. Nem tekintette az ország egyik felét, az ún. jobboldaliakat (Magyarországon nincsenek jobboldaliak, ez csak egy ostoba ellenségcímke) leverendőnek és eltaposandónak? Dehogynem. Vetült rá a konszenzuális politizálásnak akár az árnyéka? Egy percre sem. Tisztogatott, káderpolitikát folytatott és hatalomkoncentrációra törekedett? De mennyire. Démonizált és háborús retorikát alkalmazott? Abszolút. „Le kell verni a jobboldalt, és én megteszem hezitálás nélkül.” A független sajtó és a közszolgálatiság nagy tisztelője volt? Ezzel végképp nem vádolható. Széthullott alatta a magyar egészségügy? Apró darabokra. Rendbe hozta a gazdaságot, vagy súlyosan eladósította az országot? Utóbbi. Hát közérdekű adatokat hamisított-e vajon? Szemrebbenés nélkül. Lekordonozta a Kossuth-teret, korlátozta a gyülekezési szabadságot, vérbe fojtotta az ellene folyó tüntetést?! Bizony ám. Hazudott reggel, éjjel, meg este? Mint a vízfolyás. Azóta bebizonyította már, hogy csak a személyes revansvágy és a hatalommánia mozgatja? Be bizony, százszor.

Xenofóbiára játszik, külföldiekkel riogat? Szinte kéjesen. Lebukik hazugságokkal, aztán mániákusan folytatja? Egyvégtében. Amúgy pedig egy rossz ripacsról, egy részeges pojácáról beszélünk? Arról bizony.

Várjál, nem Dobrev Kláráról van szó? Nem. (Dobrev csak arra jó, hogy ne Gyurcsány legyen a plakáton. Ez a kommunikációs trükk – ami full átverés – volt a siker titka, semmi más.)

Ja, és tisztelt momentumosok, kettős kihívás van: nemcsak a Fideszhez, de a másik politikai förmedvényhez képest is hiteles alternatívát kell felmutatni. Sürgősen. Nem túlzok, ezen egy ország sorsa múlik.

A cikk eredetiben itt

 

Azért egy ellenzéki politizálás vezérelve nem lehet Gyurcsányfóbia. Ez az ember már legyőzte egyszer Orbánt. Aztán elkövetett egy elemi hibát az öszödi beszéddel, őszinte volt. Belebukott. A közvélemény, föképpen politikai ellenfeleinek nyomására másképpen itélkezett. 1999-ben Helmut Kohl is őszinte volt, ő is belebukott. Az őszinték nem kapnak érmeket a politikában, ahol ezüstérmet se osztanak. Gyurcsányt az éremszerzésnél jobban motiválja Orbán érmének elvétele.Ezt tudja az ellenzék kihasználni, okosan, taktikusan. Erre a Momentumnak komoly esélye van.

Share on Facebook